2012. július 18., szerda

MUNKA

Még mindig kevés a munka, állás lehetőség. Hirdetésekben munka, munkalehetőség, állás, álláslehetőség rengeteg van. De hiába jelentkezel a munkára, állásra, vissza sem jeleznek!


Ebben a blogban a munka, állás, állásajánlat, álláshirdetések, tendereinek fonákságaival "beugratásaival" foglalkozom!

Így bukhatod el az állást a Facebook miatt

Így bukhatod el az állást a Facebook miatt

by admin on 2013. July 9. Tuesday
Az online márkaépítés igen fennkölten hangzik, de ha két lábbal a földön állunk, akkor rájövünk, hogy egy Facebook oldal is a része ennek. Ha pedig csak ennyi van rólunk a neten – ami a legtöbb munkavállalónál igaz, akkor jobb vigyázni, mit találhat meg rólunk egy HR-es.
A munkaadók nagy része beszámolt arról – egy külföldi állásportál szerint, volt már olyan, hogy egy pályázót a facebookon talált profiloldala miatt nem vettek fel.

Felelőtlen vélemények

A legnagyobb problémát azok a posztok jelentik, amelyek a pályázó „tollából” származnak, és összeegyeztethetetlenek a munkahelyen elvárt viselkedéssel illetve hozzáállással. Ilyen lehet, ha politikai vagy vallási csoportokról, esetleg etnikumokról nyilvánítunk véleményt szélsőséges módon. Egyébként ezt a Facebook szabályzat szerint is lehet jelenteni, mint sértő bejegyzést, amivel kitilthatnak minket a közösségi oldalról, emellett igen rossz benyomást tehetünk a HR-esre, aki ellenőrzi a profiloldalunkat.
Ahogy az állásinterjún sem kezdünk beszélni a vallási nézeteinkről (erre vonatkozó kérdést nem is tehetnek fel), úgy az internetes márkaépítésünk során sem szerencsés kitérni ilyen kényes témákra.

Mit mondtál az “exedről”?

A közösségi portálon van lehetőség arra, hogy bizonyos csoportokat és személyeket kizárunk egyes posztjainkból, így megtehetjük, hogy a vezetőinket úgy szidjuk, hogy  azok mit sem sejtenek róla, holott ismerősök vagyunk. Ha az előző főnökünkről, munkahelyünkről úgy nyilatkozunk mint: annyira unom már, hogy itt kell ülni az irodában, vagy: ez a hülye főnök nem akar elengedni szabadágra, esetleg: végre nincs benn a boss, ki akar online aknakeresőzni?”), az szintén nem erősíti a HR-esben az érzést, hogy a cégnek ránk van szüksége.
Még ha úgy is állítottuk be a profilunkat, hogy csak az ismerőseink, illetve azok ismerősei lássák azt, akkor is előfordulhat, hogy van közös ismerősünk a HR-essel (az elmélet szerint ugye 5 emberre van szükség ahhoz, hogy bárkit elérj a világban), és ugyanúgy láthatóak számára posztjaink.

Egy rossz fotó keresztbe tesz az álláskeresésnek

Régebben, amíg kevesebbeknek volt okostelefonja, illetve digitális fényképezőgépe, valamelyest még érthető volt, hogy part ifotók kerültek fel az emberről a közösség oldalra. Manapság azonban ez sem elég indok ahhoz, hogy ezzel legyen tele a fotó mappánk. Egy állandóan bulizó, korsókkal és illuminált állapotban fotózott kolléga nem vet jó fényt a cégre. Így ha tehetjük, ezeket kerüljük el- úgy mint az illetlen kézjeleket, a tükörben telefonnal pózolást és a fehérneműs fotók posztolását is.

Szabályok, amelyek betartásával nem bukod el a Facebookon miatt az állást:

  • Ne tedd elérhetővé a bejelölésedet képeken, azaz ne tudjanak „tag”-elni. Ha ugyanis mindent szépen letisztítasz a Facebookon az interjúra, ám egyik ismerősöd éppen akkor tegel téged a hétvégi parti fotókon, miközben te a HR-essel szemben ülsz, és a képességeidről próbálod meggyőzni, közben a leendő munkaadód meg a profilodat nézegeti, az elég kellemetlen lehet.
  • Rendezd külön mappába a személyes fotóidat, és csak a legfontosabb barátaid számára tedd elérhetővé azt. Így elkerülheted, hogy leendő munkaadód elé kerüljenek.
  • Próbáld posztjaiddal is az imázsodat építeni, ne pedig rombolni. Az agresszív és dühös posztjaid előtt számolj el 10-ig. Lehet, már meg sem akarod osztani ezeket később.
  • Ne káromkodj. Az semmilyen formában nem elfogadható. Nem, még online sem.
  • Nézd át az egész profilodat egy HR-es szemével. Ami gáz, azt igenis törölni kell.
A legjobb, ha a Beállítások menüjében idegenek számára nem tesszük elérhetővé posztjainkat valamint fényképeinket. Vagy a posztjainkat beállíthatjuk úgy, hogy csak bizonyos csoportok – például legközelebbi barátaink láthassák. Így elkerülhetjük, hogy akár jelenlegi munkatársaink vagy leendő főnökeink ezek alapján ítéljen meg bennünket, és ez hátrányba hozzon minket az álláskeresés során.
allasok-a-cvonline-oldalan
 Amire figyelni kell, az olyan ingyenes munka, állás hirdetések, melyek tele vannak az alábbi szavakkal:
munka, állás, állás diplomásoknak, állás, munkalehetőség állások, állást keres , gyors pénzkeresés, könnyű pénzkereset, pénzkeresés, állás interneten, web oldal készítés, otthoni pénzkeresés, otthoni bedolgozás, otthoni munka, online pénzkeresés, pénzkeresési lehetőség, pénzkeresés interneten...stb. Az állásajánlat, melynek rendes munka, vagy állás lenne az alapja, ritka mint a fehér holló! A legtöbb ingyenes hirdetés, az otthoni munka állás kifejezésre található.

Mint tapasztaljuk, az emberek és társadalom összefüggésében, hazánkban nincsenek valós munkák. Ha "véletlenül" találsz is munkalehetőséget, állást - robot -, a fizetések nem állnak arányban az elvégzendő munkával.A külföldi munkalehetőségek azért jók, mert a bérek jóval magasabbak a hazaiaknál.

 Kezdjük az elején, akinek még van munkája, állása:


Aki eddig még nem veszítette el az állását, az nem igazán tudja átérezni ezt az „érzést”! Nincs munka! Nincs állás! Oda lett a karrier, amit évek alatt építettél, építgettél!
Úgy érzed feleslegessé váltál. Nem kellesz a világnak, a családodnak, az embereknek, felesleges vagy. Ahogy telik az idő munkahely és állás nélkül, egyre mélyül ez az érzés. A körülötted élő embereknek is megváltozik a viselkedésük veled szemben. Egyszerűen azért, mert nincs munka, nincs állás ennek az embernek! Ők nem veszik észre, de te megérzed, és egyre nehezebb.


Gyakorlatiasabban; el kezd elfogyni a pénzed. A család pénze. A számlák meg csak egyre jönnek! Elkezded a visszavonulást. Elhagyod az újságok megvételét, visszamondod a TV csatornákat, a mobil tarifacsomagokat a legkisebbre cseréled. Az autó a garázsban áll, senkit nem viszel sehová, menjenek bérlettel, hiszen nincs munka, nincs állás! A benzinen is lehet pénzt fogni. Ezek után jön az étel. Egyre több lesz a tészta, a krumpli. Egyre kevesebb a hús, a kolbász, a felvágott. Közben, mint regisztrált álláskereső; állást, munkát keresel!



Hogyan kezdünk hozzá az álláskereséshez; megírjuk az önéletrajzunkat!


Nos, van sok önéletrajz sablon, abból kiválasztjuk a nekünk tetszőt. Természetesen úgy gondoljuk, hogy ez az önéletrajz másnak is tetszeni fog! Ami persze nem kizárt. Megírjuk az önéletrajzunkat a sablon alapján. Az interneten beregisztrálunk egy csomó állásportálra - lehetőleg arra ahol sok állás és munka van meghirdetve -, valamint a portál értesítőjét is igénybe vesszük. Általában a www.állásajánlat.hu ra. Ezek után, minden nap, az interneten kapott állásajánlatokat elolvassuk. Nincs állás. Akkor turkálunk tovább; külföldi álláshirdetések, külföldi állásajánlatok, külföldi álláskeresés. Á nem jó, a családot ne hagyjuk itthon. Nézzük mi van még itthon; álláshirdetések Budapesten, álláshirdetések Miskolcon, álláshirdetések Székesfehérváron. Rájössz, hogy a megye székhelyeket nézed.


Amelyik állás, munka tetszik nekünk, arra elküldjük a sablon önéletrajzunkat, és várjuk, hogy behívjanak állásinterjúra. Természetesen nagyon várjuk a hívást, hiszen ilyen jó munkaerőt, mint én vagyok, nem hagynak parlagon heverni, hiszen én fogom megváltani a leendő munkaadóm cégét.

                              HÁT NEM!!


Az álláskeresők első nagy hibája, hogy minden hirdetésre ugyan azt az önéletrajzot küldik el! Ez az út ma már nem járható!



Az első, mit kell tennem, hogy legyen munka, állás?


Az állást hirdető cég honlapját, meg kell keresnem az interneten. Mindent meg kell tudnom róla. Miben tartja jónak magát, milyen szakemberekkel dolgozik, mi a fő profilja? Nagyon fontos a referenciája – mit, és hogyan csinált? A kapcsolatai, milyen cégekkel tart fent kapcsolatot, azok miben jók?


A fentiek figyelembevételével kell a sablon önéletrajzomat úgy átalakítanom, hogy abba a vállalati rendszerbe, kívánatosan beilleszkedő legyen. Valamint két A4-es oldalnál hosszabb se legyen!


Fontos még, hogy az álláshirdetés megjelenéséhez viszonyítva, rövid időn belül küldjük be az önéletrajzot. Miért? Azért, mert a meghirdetett állásra rengetegen fognak jelentkezni. A cég HR-esének az email-ja, szinte be fog telni. Ő is csak ember. Az első, mondjuk 10 jelentkező önéletrajzát, motivációs levelét és egyéb dokumentumát kinyomtatja, a többivel nem fog foglalkozni. Egyszerűen erre nincs ideje!


Egyébként az álláskeresés legnehezebb része az önéletrajz, és annak elfogadtatása! 


Ha már állásinterjúra behívnak fél siker! Már félig van munka, állás. Természetesen itt is nagyot lehet bukni, de legalább már az első, és legnehezebb ajtón bejutottál!

Pár szót ejtek a motivációs levélről. Ez a dokumentum is nagyon fontos, de ne az önéletrajzod lerövidített változatát írd meg. A motivációs leveleknek is van sablonjuk. Vedd át a rád illő sablont, írd meg, legalább olyan figyelmesen, mint az önéletrajzodat! De ne feledd, ebben a dokumentumban, a motivációdra kíváncsiak, röviden, tömören, egy A4-es oldalban foglald össze „magad”.



A második, mit kell tennem, hogy munka, állás legyen belőle?


Nos, először is az állásinterjúra, szépen öltözz fel. Na, nem szmokingba, de ne is utcai viseletben, és edzőcipőben jelenj meg. Akárki akármit mond, az első benyomás sokat számít!


Most jön az a rész, amikor el kell tudni adnunk magunkat!


Most nagyon furcsákat fogok leírni. 1990-ban hazánkban lezajlott – mások szerint nem, de most itt nem politizálunk – egy rendszerváltás!


A szocializmus, mint olyan megszűnt. Ebben a rendszerben, az embereknek nem kellett foglalkozni a munkahellyel. A munka, állás, mint egy szociális juttatás járt. Ennek megfelelően is viselkedtek.


De jött a piacgazdaság. Bármilyen furcsa, de ebben a rendszerben minden eladó, te is! Ha nem tanulsz meg eladni, véged van!



Az eladás annyit tesz, meggyőzni!


Tudatosan, vagy tudatlanul, minden ember alkalmazza valamilyen formában az eladástechnikát, egész életén keresztül. Ügyvédek, tanárok, mérnökök, írók, sőt politikusok, stb. gyakorolják mások meggyőzésének művészetét. Az emberi közösségben gyakran játszanak vezető szerepet azok az emberek, akik olyan képességet fejlesztettek ki magukban, amellyel mások cselekedeteit befolyásolni tudják. Eladni annyit tesz, meggyőzni! Így tudod elérni, hogy legyen munka, állás.


A gyerekeink nagyon gyorsan megtanulják, hogyan adják el nekünk, hogy ők most csokit szeretnének kapni, vagy focizni szeretnének, hagy ne soroljam. Az iskolában nem csak a tanár adja el az oktatást, hanem a tanulók is eladóként viselkednek, amikor pl. lógni akarnak, vagy csak jobb jegyet szeretnének.


Tehát felfedeztük, hogy majdnem minden ember alkalmazza valamilyen módon az életében, az eladás művészetét. „Eladjuk” magunkat a főnökünknek, munkatársainknak, beosztottainknak.



Eladni annyit jelent, mint problémát megoldani!


A vevőre – esetünkben az állást hirdető cég HR-ese – irányuló eladástechnika kiindulópontja, nem maga az áru – vagyis az ember – vagy szolgáltatás, hanem valamilyen probléma, szükséglet – szakképzett, és gyakorlott munkaerő kiválasztása, adott feladatok ellátására – amely a vevőnél megvan.


Az eladónak – azaz nekem – segítenie kell a vevőt problémája megoldásában.


Az állásinterjún a HR-es kérdez, mi válaszolunk. Amennyiben jó „eladástechnikát” választunk, akkor ezt a folyamatot lassan megfordítjuk! Más szóval a technika abból áll, hogy az eladó – azaz én – először beláttatja a vevővel – HR-esel  - hogy mi a rossz, majd rámutat, hogyan lehetne azon segíteni – persze részemről az a jó megoldás, hogy engem javasol az állásra!


Az eladó – én mint állás kereső – kérdések feltételével érheti el, hogy a vevő –HR-es – belátja, problémája van. Először átfogó kérdéseket teszek fel, majd mélyebb, vagy részletkérdéseket, hogy körülhatároljam a problémáját. Ezt nevezik tölcsértechnikának!


Ez így elég száraz, és okoskodónak tűnik, nézzünk rá példát;


Jelentkezek egy ipari üzembe, mondjuk műszakvezetőnek. A HR-es kérdési közé én is becsúsztatok, néhány kérdést; „és tudható, milyen gépeken folyik a munkadarabok megmunkálása?” hagyjuk tovább bontakozni a HR-est. Később; „a megmunkáló gépeken, milyen végzettségű emberek dolgoznak?” Ismét tovább engedjük szegény HR-est. Majd; „a dolgozók korosztályi megoszlása milyen?”. Egyébként jegyzetelhetünk is, de vigyázzunk, csak vezérszavakat és ne regényt írjunk. Ebben az esetben, még jó benyomást is kelt.


Nos, így szép lassan „mindent” megtudhatunk, arról a területről melyet irányítanunk kellene! Az interjú végén a HR-es elkezdi az összefoglaló pár mondatát. Ne hagyjuk teljesen befejezni, jelezzük, hogy mi is összefoglalnánk! 


Amennyiben megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkezünk, akkor rá kell mutatnunk, a most hallottak alapján, olyan hiányosságokra, amit mi már most felfedeztünk, de rövid időn belül, hatékonyan a cég javára meg tudunk oldani. Ezt, egy pár szóval a jegyzetünk mellé írjuk, és átadjuk a HR-esnek!
Higgyétek el, mély benyomást fogtok tenni rá. De végig kedvesen, és ne kioktatóan beszéljünk!


Ezek után várd meg miket mond, mire hívja fel a figyelmed! Érdemes jegyzetelni. Elköszöntök, utána reménykedj. Ha nem hívnak két hétig felejtsd el azt az állást.

 Állás nélkül, lassan elkezdődik a leépülésed!


Amennyiben rövid időn belül – mondjuk úgy három hónap – nem találsz állást, munkát, el kezded elhagyni magad.


Először minden reggel, amikor felkelsz, megzuhanyozol, megborotválkozol. Elkészíted magad arra a napra. Úgy mint amikor dolgozni mentél! Egy idő múlva, fogyni kezd a tusfürdő, a borotva, a borotvahab. De közben a spórolt pénzed is fogy, így lassan trehányosodni kezdesz. Nem fogsz minden reggel megzuhanyozni, borotválkozni, hiszen nem mész dolgozni – nincs munka, nincs állás -, pontosabban sehová sem mész. A számítógép előtt fogsz ülni egész nap, és állásra vadászol. A kutyát nem érdekli meg vagy-e borotválkozva, „büdös” vagy-e!


Utána már egy héten csak egyszer fogsz borotválkozni, és zuhanyozni. Lassan a dezodort is elhagyod, hiszen az is pénz. Persze előbb veszed az olcsóbb, majd a még olcsóbb dezodort, azután már nem is veszel. Munkahelyed nincs ki szagolgatna?


Eltelik három hónap, és lassan a lelked is a külsődhöz alakul. Mit mondjak, nyomorultul fogsz kinézni, és úgy is fogod érezni magad – nincs munka, állás!


Lassan megjön az irigység is, szinte mindenkire irigy leszel, akit dolgozni látsz, akinek állása van. Minden reggel, egyre hevesebben veted magad rá a számítógépre, hogy na, ma, na, most talán lesz nekem való állás. 


                          HÁT NINCS!

Ezek a csalódások először nem okoznak gondot, de később – szintén úgy három hónap múlva – egyre nagyobb gyomorszájon vágásnak fogod érezni. Mentálisan is süllyedni fogsz. Ekkor kezd a családdal is romlani a kapcsolatod. Úgy érzik – és elkezdik hangoztatni is -, otthon ülsz, és csak pihensz, nem csinálsz semmi, még egy rohadt állást sem találtál, ezt nem hiszik el! Nekik a számítógépen való álláskeresés, nem tevékenység.
Azt mondják; van két kezed, két lábad tessék elmenni, dolgozni, állásba, munkába! Amikor rákérdezel, hogy mégis hová, akkor a vállukat vonogatják, de akkor is te vagy az, aki nem akar dolgozni, és nincs még mindig állása. Így a családi kapcsolat is lejtőre kerül. Tudtad, a statisztika szerint, ha a családfő hozzávetőlegesen egy évig munkanélküli, nincs állása, akkor 70%-al nő meg a válások száma!
Ezeket csak úgy lelkesítő bevezetésnek írtam le


 – TAPASZTALATBÓL!!!!!!!!!!!

Első figyelem felkeltés!

 Tapasztalatból tudom, hogy a fentebb leírtak nem vezetnek jóra, vészjósló helyzetbe kerülsz.


Mi lehet a kiút?


Felrázlak; mid van most rengeteg: IDŐD !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Használd ki. Az internetben rengeteg lehetőség van a pénzkeresésre. Kezdjél el kutakodni, érdeklődni.


Ahogy fogy a vagyonod, a gyors pénzkeresés az egyetlen esélyed a fennmaradásra. Az internetes pénzkeresés közben, rátalálsz a legjobb pénzkereseti lehetőségre; internetes távmunka. 

OTT A GOOGLE. Mindent, amit lehet, nézzél át. Tanulj, jegyzetelj.


Csinálj magadnak munka állás lehetőséget, ásd bele magad az internetes állásokba.

Elérkezel az egyik megoldáshoz: otthonról végezhető munka. Gondold el, nincs főnököd, csak saját magad. Otthon vagy, jobban a családé lehetsz! DE mint minden mást az internetes munkát is meg kell tanulni!

Az internetes pénzkeresés, nevezzük „állás” az orrod előtt  van, csak rá kell találnod!


Ennek a blognak a szélein is találsz rengeteg jó internetes állás lehetőséget. Fedezd fel! Ártani nem fog, viszont pénzt tudsz keresni vele, legalább addig ameddig nem lesz állás a láthatáron!



KEZD EL MOST !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kezdetnek így ennyit…..majd még folytatni fogom!



Nos mielőtt továbbmegyek nagyon fontosnak tartom, hogy megemlítsem, akinek még van munkahelye, állása, annak már most legyen a birtokában jövedelemkiesés biztosítás! 
Másik fontos dolog amire a még dolgozó embernek szüksége van, az a betegség biztosítás. A dolgozó nem engedheti meg magának, hogy beteg legyen. De ha már megbetegszik, akkor a gyógyítási folyamat gyors legyen. Sajnos a várólisták ezt nem teszik lehetővé. A betegség biztosítás viszont kikerüli a várólistát!

Ha adott állásra pályázva, egy bérszámfejtő kalkulátor által kiszámolt fizetést kéred, a munkát kiíró "egyszerűen kiröhög". Ez a megállapítás igaz a kezdő álláskeresőkre, az aktívkorúakra, a nyugdíj előtt állókra is. Sajnos az állást kereső, rengeteg csapdának van kitéve az álláshirdetők részéről. Közel 60 évesen, egy kis csokrot gyűjtöttem össze tapasztalataimból, amit most – rövidítve- megosztok Önökkel. Természetesen, ha új jelenséggel találkozom, akkor bővítem a csokrot.

 Általában az alábbiak a jellemzően munka irányultságú hirdetések:

1. Rendes „becsületes” álláshirdetés: a pályázó jelentkezik az állásra – természetesen, az összes leírt feltételnek megfelel, sőt…,

a. elutasítják a jelentkezését – vagy, és ez a gyakrabban előforduló eset, nem is válaszolnak rá. Megjegyzésem: ilyen esetben, már valószínűleg, „betöltött” állásról van szó, de a pályáztatási procedúrát le kell folytatnia a cégnek.

b. behívják személyes elbeszélgetésre. Rövid idő elteltével értesítik: „nem nyert”! Nagy a valószínűsége, hogy a fent leírt egyirányúsított folyosón haladt. De az interjút le kellett játszani.

c. „Minden rendben van”. Visszahívják, és pontosítják a munkavégzés feltételeit: lehet, hogy pár hétvégén is dolgozni kell: ez azt jelenti, hogy adott hónap(ok)ban, szinte mindegyik hétvégén dolgozni kell. De természetesen kifizetnek minden túlórát: eddig még nem találkoztam olyan munkahellyel, ahol mindig minden túlórát becsülettel elszámoltak! Lehet, hogy néha kicsit tovább kell maradni: tehát a munkaidő akármennyi is lehet, de legalább 12, 16 óra. Ilyen esetben nem igazán esik szó a túlóra pénzről. Magyarul, ez a túlmunka is megy a vakok javára. A dolgozók fő motivációja, hogy ennél a cégnél dolgozhatnak. Nos, ez elég szomorú, mivel a motivációt a föníciaiak már régen feltalálták: a pénz. Tehát a dolgozók nem igazán keresnek jól. A fizetés x ezer Ft, legjobb esetben is, ez a bruttó összeg, amit a túlóra pénz sem igazán növel meg. Ha megfigyeljük, szinte sehol nem konkretizálják – munkaszerződésben sem, ha kötnek egyáltalán az munkavállalóval – az adott munkakörben betöltendő pontos feladatleírást. Továbbá ki adja ki a munkautasítást, és a dolgozó kinek „jelent”. Ez azért van, hogy a dolgozót bármelyik „főnök”, vagy régi dolgozó, „bármilyen” munkára, „bármeddig” utasíthatja, és annak elvégzését számon is kérheti!

Konklúzió:


EZEK UTÁN RÁJÖSSZ, HOGY ELMENTÉL DOLGOZNI NAPI 10-16 ÓRÁT, AHOL A „BELEDET” KIHAJTJÁK, HAVI: 60.000,-FT-ÉRT.

Egy darabig – ameddig bírod, jegyezd meg, ez csak idő kérdése – hajtasz, mivel kell a pénz, de utána szinte elmenekülsz arról a munkahelyről.

Senki nem fog hiányolni, hiszen sorban állnak a balekok. A munkaadónak pedig a betöltött állás számít és nem TE!


2. A csőbehúzó álláshirdetés: 99%-ban nincs cégmegnevezés,

a. általában ügynöki munkáról van szó. Ami nem is lenne baj, de HONNAN FOGSZ ÜGYFELEKET SZEREZNI? Természetesen ígérnek mindent, oktatást, tárgyalópartnereket, stb. De ennek a vége: az ajánlott partnereket (régen „lerágott csontok”), már évek óta zaklatják. Ha felhívod telefonon, ne lepődj meg, hogy gyorsan és csúnya szavakkal fog elhajtani a „jó üzleti partner”. A végén, csak össze tudsz gyűjteni pár ismerőst, rokont. Nos, a „főnökeidnek” ezekre a „szüzekre” volt szükségük. Csak addig tudsz maradni, ameddig hozod a „szüzeket”.

3. Másik csőbehúzó álláshirdetés: jobb esetben van cégnév, de kiegészül a hírdetés, lendületes, fiatalos, jó csapatszellem, folyamatos fejlődési lehetőség, folyamatos oktatás, stb.

A lehetőségeid ugyan azok, mint a 2. pontban. Eltérés mondjuk annyi, hogy a fő célközönség a fiatal – tapasztalatlan – álláskereső.
 

Jelenlegi "menő álláshirdetés típusok":



Pozicíószint: Pályakezdő pozíció
Szükséges végzettség: nincs megadva

Álláshirdetés leírása:

Egy munkát szeretnék figyelmetekbe ajánlani, ahol semmi mást nem kell csinálnotok csak hirdetéseket feladni és e-maileket megválaszolni. Bevallom nem hittem, hogy ez egy valós munka amikor találkoztam vele, de bizton állíthatom, hogy nekem bevált!
Másol,beilleszt,küld! Ennyit kell tudni a munkához!Nem kell pénzt tenni bele, napi 3-4 óra munkával hetente kereshetsz több 10ezer Forintot. Ha több szabadidőd van, akár többet is. Nem MLM! Ha nem tetszik,szó nélkül bármikor abbahagyhatod, a megkeresett pénzedet megkapod! Nem lehet belőle meggazdagodni, de lehet vele keresni.

anonimus@gmail.com

Az állásajánlathoz tartozó weboldal:

nincs megadva

Hirdető adatai, kapcsolatfelvétel:

Hirdető: Anonimus
Vezetékes telefon: nincs megadva
Mobil telefon: 06301234567
MÁS:

Vezetőállás

FELADATOK:

Szeretnél pénzt keresni, de nem szeretsz állásinterjúkra járni? Szeretnél szabad lenni, de szükséged van egy jó és stabil jövedelemre? Szeretnél otthon maradni úgy, hogy ez ne jelentsen jövedelem kiesést? Tanulsz, vagy kis mama vagy és jól jönne egy kis pénz? Akkor neked erre a munkára van szükséged. Nincs szükséged semmi kezdői tőkére. Napi 3-4 óra munkával hetente kereshetsz 75-1000$-t, ha több szabadidőd van, akár többet is. Mire van szükséged? Internet elérésre, számítógépre, minimális számítógépes ismeretre., a többi már csak azon múlik, mennyire gondolod komolyan. Nem MLM! Bővebb információért küldj egy e-mailt a következő címre: akarki@gmail.com

Irodai értékesítői munka

Miskolc Meghirdette anonima 2012. március 16., 14:23


Nemzetközi cégcsoport magyarországi érdekképviselete munkatársakat keres értékesítői munkakörbe. Ha jó a kommunikációs készsége, kitartó, kreatív, hosszú távon gondolkodik és szereti a kihívásokat, akkor Ön ami emberünk!Verseny képes jövedelem kötetlen munkaidő!
Jelentkezni fényképes Önéletrajzzal a megadott e-mail címen!
ÉS NEM E-MAIL CÍM VAN MEGADVA, CSAK EGY BORÍTÉK, ERRE KELL KATTINTANI!
HÁT, SOK MINDENT ELÁRUL A HIRDETÉS, NEM? 

Az eddig leírtakból jól látható, hogy az álláskeresés első lépése, értelmezni az álláshirdetést!
Mint látható - az eddig leírtakból - rengeteg a félrevezető, félreinformáló álláshirdetés.
A legegyszerűbb - a későbbi csalódásokat konfliktusokat kerülendő - ezeket a hirdetéseket figyelmen kívül hagyni.
Aki volt már állásinterjún, szinte biztosan találkozott azzal a jelenséggel - nem igazán arról volt szó, mint amit a hirdetés tartalmazott. Itt most nem említeném azt a rengeteg esetet, amikor a munkaszerződés aláírásakor látja a munkavállaló, hogy a szerződésben sem az áll amiben az állástájékoztatón megegyeztek - pl. a munkabére nem nettó 140.000,-Ft, hanem bruttó, a prémium nem 40%, hanem csak 20%, és nem negyedévente kapja, hanem egy évben csak egyszer, de csak akkor, ha a cég árbevétele eléri az x%-ot. De beáll dolgozni, hiszen legalább munkája van. Így aztán reggeltől estig "gályázik".
Tehát onnan induljunk ki, hogy az álláshirdetésben leírtakat tekintsük 100 egységnek, és mire munkába állunk, ebből lesz 10 egység. Elgondolkodtató !!!!!
Azt nem mondom, hogy nincsen korrekt cég, de ezek nagyon ritkák. Továbbá ne felejtsük el, a munkaadó célja nem egyezik meg a munkavállalóéval. Hiszen a munkaadó az elvégzendő munkáért minél kevesebbet szeretne fizetni - juttatást adni -, addig a munkavállaló minél többet szeretne kapni, és kevesebbet dolgozni. NOS A MŰVÉSZET, AZT A KÖZÉPUTAT MEGTALÁLNI AMIT MIND A KÉT FÉL ELFOGADHATÓNAK TART.
SAJNOS JELENLEG MINDEN A MUNKAADÓKNAK KEDVEZ, MIVEL KEVÉS A MUNKAHELY, ÉS RENGETEG A MUNKAVÁLLALÓ!  

Nagyon érdekes jelenségre figyeltem fel: Borsodban, Szabolcsban feladott álláshirdetések egyik fő jellemzője, kritériuma a német, vagy angol nyelvtudás. Még abban az esetben is, amikor a cég országosan keres munkavállalókat. Az előbb írt két megyében követelmény a nyelvtudás, más megyékben nem! észrevette ezt már valaki?

Érdekes "naivság" még; borsodi multicég mérnököket keres, 2-3 év gyakorlattal, német/angol nyelvtudással!

Szerintetek, borsodban van ilyen mérnök? A "nyavaját " már régen külföldön dolgozik!

Akkor minek hirdetik az állást, pedig oka biztosan van, csak mérnöke nem lesz!

2012 újdonsága:


Meghirdetnek állást. Átnézed, minden rendben, valós cég, valós elérhetőség. Az állás feltételrendszere számodra megfelelő, a kritériumoknak - szerinted - megfelelsz, és jelentkezel.

Röviddel ezután kapsz egy értesítést, hogy köszönik a jelentkezésedet, elbírálás alatt van. Ez idáig korrekt.

Ismét később, kapsz egy értesítést; "sajnos" a választás nem rád esett, de további sok sikert kívánnak az álláskereséshez.

Még ez is rendben lenne, hiszen biztosan valami jobb "káder" került a felszínre.

Utána jön a hideg zuhany; a cég még legalább egy hétig, minden nap hirdeti  az állást.

Hogyan választottak ki akárkit is, amikor még várják a jelentkezőket Téged meg milyen alapon zártak ki a lehetőségből, hogy munkát kapjál?

Azért másolok ide egy korrekt álláshirdetést is - legyen már ilyen is:

Raktári munkatárs - Targoncavezető

A munka leírása

Precíziós fémmegmunkálással, valamint mechanikai- és elektrotechnikai összeszereléssel foglalkozó multinacionális partnercégünk számára munkatársakat keresünk az alábbi munkakörbe:Feladatok:fém alapanyagok, fémszerszámok szakszerű fizikai mozgatása,gyártási folyamat támogatása és kiszolgálása,áru összekészítése, rakodás, komissiózás,a munkaterület tisztán tartása.Elvárások:rendkívüli munkabírás, nagyfokú fizikai terhelhetőség,önálló, precíz munkavégzés,megbízhatóság, pontosság, rugalmasság,számítástechnikai ismeretek (MS Office Excel)raktározási területen szerzett tapasztalat,TARGONCAVEZETŐI ENGEDÉLY!Amit kínálunk:stabil, multinacionális háttér,hosszú távú munkalehetőség,fejlődési lehetőség,versenyképes jövedelem.Munkavégzés helye:Miskolc környéke. Egyéb:Munkaidő: Egy műszakos munkarend, hosszútávon több műszakos munkarend vállalása Kijutás: Céges autóbusszal.

Másik normális állás hirdetés:


Partnercégünk számára keresünk munkatársakat

Szoftvertesztelő

 pozícióba. 
Cégjellemzők:
Partnerünk egy nemzetközi érdekeltségű informatikai nagyvállalat budapesti irodája, Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztője. Nemzetközi projekteken több mint 500 jól képzett alkalmazottat foglalkoztat. Folyamatosan bővülő csapatába keresünk tapasztalt szoftvertesztelőket.

Munkavégzés helye:
Miskolc

Feladat:
  • Beágyazott illetve orvosi szoftverek tesztelése;
  • Tesztszoftver fejlesztése;
  • Teszttervek kidolgozása, tesztek végrehajtása és dokumentálása;
  • Tesztkörnyezet fejlesztése, tesztadatok karbantartása;
  • Hibakeresés, kapcsolattartás a fejlesztőkkel és az ügyféllel;
  • Kiszállítás előtti regressziós tesztek elvégzése.
Elvárások:
  • Általános informatikai szemlélet, felsőfokú végzettség;
  • Szoftverfejlesztői jártasság C# (C++) programnyelvekben;
  • Logikus gondolkodás, fejlett rendszerszemlélet;
  • Szisztematikus, precíz munkavégzés;
  • Jó kommunikációs és analitikus képesség;
  • Kommunikációs szintű angol vagy német nyelvtudás;
  • Csapatmunkára való fogékonyság;
Előnyök:
  • Tesztelési és tesztautomatizálási módszerek ismerete;
  • Hibakövető és verziókezelési eszközök, script nyelvek ismerete;
  • Szoftvertesztelés területén szerzett 1-2 év tapasztalat;
  • Agilis szoftverfejlesztési módszerek valamelyikének (Scrum, XP, Lean) ismerete;
  • Automatizálástechnikai, Hajtástechnikai, Orvosi Informatikai érdeklődés;
  • Nemzetközi környezetben szerzett tapasztalat;
  • ISTQB CT FL vizsga;
  • Rugalmasság, széleskörű szakmai érdeklődés;
  • Elkötelezettség a minőségi szoftverfejlesztés/tesztelés iránt.
  • „Tesztelői véna”
Amit kínálunk:
  • Szakmai-, nyelvi fejlődés, betanulási lehetőség tapasztalt kollégák mellett;
  • Kellemes munkakörnyezet, dinamikusan fejlődő, fiatal csapat;
  • Hosszú távú nemzetközi projektek;
  • Versenyképes juttatási csomag.

Állástájékoztatóról is legyen itt valami leírva:


2012. március hónap. Egy országos cég megyeközpontban hirdetett meg állást. Telefonon lehetett jelentkezni. Ott csak annyit mondtak: 2012. március xx. napján itt-és itt, 08.00-kor tartják az állástájékoztatót.

Nos elmentem. Hozzávetőlegesen 200 ember jelent meg az állástájékoztatón. Kérdezgettem az embereket, honnan jöttek; olyan 50%-ban a megyeszékhelyből, 50% vidékről kb. 60 km sugarú körből!

Adott időben +20 perc, előjött a cég képviselője és az alábbit adta elő: 1 fő főnökre, és 3 fő dolgozóra van szükség. A munka állandó éjszaka, ill. hétvége. minimálbérért!!!!!!!!!!! Jelzem a cég dolgozói - fizikai munkáról van szó - saját ruhában, edzőcipőben, de azért láthatósági mellényben dolgoztak!!!!!!! Szerencsétlenek nem tudják, hogy egy munkavédelmi ellenőrzés esetén nekik is mélyen a zsebbe kell nyúlniuk. NOS EZ ITT A GYARMAT !!!!!!!!!!!!!!!!

Bekamerázott munkahely:


Munkahelyi megfigyelés: bekamerázva az irodában

2012. április 05. Forrás: Profession.hu - F. K.

Kamerák használatával és az internetes böngészésbe való betekintéssel számos adat gyűjthető. Hol a határ?

Kamerák a munkahelyen


Az Adatvédelmi Hatóság állásfoglalása szerint a munkahelyi videókamera-rendszerek célja a munkahelyen tárolt, raktározott, feldolgozás alatt álló termékek őrzése, lopások megelőzése kell, hogy legyen.
A kamerák felállításáról feltétlenül szükséges előzetesen tájékoztatni a munkavállalókat. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, rögzítik-e és tárolják-e a kamerák által sugárzott felvételeket, és ha igen, milyen célból. Az Adatvédelmi Hatóság hangsúlyozta, hogy nem egyeztethető össze az adatvédelmi törvénnyel, ha a felvételeket korlátozás nélkül minden esetben rögzítik.
Ha nem termék megfigyelésről, hanem munkahelyi jelenlétről, a munkavégzés intenzitásának ellenőrzéséről van szó, akkor a képrögzítés csak a munkavállalók hozzájárulásával valósítható meg. Az érintettnek joga van tudni, hogy az adatkezelő mely személyes adatait kezeli, és joga van megtekinteni a róla készült felvételeket is.
A „titkos" felvételkészítésre nincs jogszerű lehetősége a munkáltatónak, a kamarázás minden esetben, függetlenül annak céljától, kizárólag a munkavállaló tudtával történhet.

Véleményszabadság az iroda falain kívül


A munkahelyi megfigyelés a szóbeli megnyilvánulásokra is kiterjedhet. Habár a munkaidőn túl elvileg már nem vagyunk kötelesek a vállalati szabályok szerint viselkedni és a cég sem figyelhet meg minket, nem mindegy, hogy hogyan beszélünk munkaadónkról az irodai falain kívül.
A munkavállalót valóban megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, de bizonyos határokkal – hívja fel a figyelmet Hargittay Szabolcs munkajogász. Az Mt. 3. § (5) bekezdése szerint a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt - kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja, nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné – tette hozzá.

Interneten használt adatok


A kamerák felállításán kívül a munkahelyi megfigyelések másik leggyakoribb formája a számítógépes adatokba való betekintés. Ha a munkáltató személyes használatra adta a számítógépet, az érintett hozzájárulása nélkül nem ismerheti meg az azon tárolt személyes jellegű anyagokat.
A munkahelyi számítógépen tárolt adatokba a dolgozók beleegyezése nélkül is belenézhet, de csak ha előzetesen tudatta velük, hogy egy ilyen ellenőrzésre gyakorlatilag bármikor sor kerülhet, viszont előtte közölnie kell a dolgozókkal az ellenőrzés várható időpontját, ilyen esetben az nem jöhet váratlanul.
Az elektronikus levelezés tekintetében különbséget kell tenni az alkalmazott személyes használatára adott és a cég ügyeinek intézését szolgáló e-mail címek között. Míg a vezető a cég ügyeinek intézésére szolgáló postafiókba és e-mailekbe bármikor betekinthet, addig a csak az érintett munkavállaló számára hozzáférhető postafiókba kizárólag a dolgozó hozzájárulásával teheti meg.
Az internet használatát a munkáltató abban az esetben ellenőrizheti, ha az internetezést csak a munka végzése céljából engedélyezte, és felhívta az alkalmazottak figyelmét az internet használatának korlátozására, és az utólagos ellenőrzés lehetőségére is. Ha a munkavállalók úgy férhetnek hozzá az internethez, hogy előzetesen nem kaptak ilyen tartalmú tájékoztatást - esetleg a munkáltató kifejezetten hozzájárult a magáncélú használathoz -, az internet használatra vonatkozó adatokat a munkáltató nem ismerheti meg. Ha mégis vizsgálja, és erről kimutatást készít vagy készíttet, jogellenes adatkezelést végez.
Ha a munkavállaló úgy érzi, hogy jogai sérültek, akkor az illetékes munkaügyi bírósághoz vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat – javasolja dr. Hargittay Szabolcs munkajogász.

Forrás: - Profession.hu

Mit ne tegyünk a Facebookon, ha állást keresünk?

Álláskeresés FacebookonA vg.hu még 2010-ben számolt be egy Microsoft által megrendelt felmérésről, amelyet három európai ország humán erőforrás menedzserei körében végeztek, hogy megtudják, számít-e a jelentkező Facebook- vagy Twitter-profilja az álláskeresésnél, ellenőrzik-e ezeket a cégeknél. A felmérésből kiderült, hogy a munkaadókat képviselő szakemberek 43 százaléka keresi meg az állásra jelentkezők online adatlapját, sőt a HR-szakemberek csaknem negyede, 23 százaléka utasított már vissza álláskeresőt a közösségi portálokon tapasztaltak alapján.

Ami elvághatja az álláskeresést


"Általános jelenség már itthon is, hogy a munkáltatók megkeresik a jelentkezőket a különböző közösségi oldalakon. Fontos tehát, hogy tisztán tartsuk az adatlapunkat, és a jelentkezés előtt érdemes újra átnézni mindent, hogy biztosan ne maradjon semmi kompromittáló" - mondta el lapunknak Vadon Balázs, a Job-Center ügyvezetője. "Tartózkodjunk a nyilvános dühkirohanásoktól, pocskondiázásoktól, de az sem szerencsés, ha a munkaadó a korábbi főnököt mocskoló hozzászólásokra bukkan az online felületünkön. Azok a képek, amiken félájultan fekszünk egy buli után, szintén nem segítik az álláskeresést, azok meg pláne nem, amik egy esetleges bűncselekmény fényképes vagy szöveges dokumentumai. Ám ha mégsem akarnánk megválni ezektől a képektől, ott vannak a biztonsági beállítások, amik segítségével elérhető, hogy csak az ismerőseink, esetleg csupán néhányan férhessenek hozzá a személyes dolgainkhoz" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy a Job-Centernél is rendszeresen ellenőrzik a jelentkezőket
Forrás: CV Online

 Mindenki menekül más országba?


Mindenki külföldre menekül2011 áprilisában a felnőtt lakosság 12 százaléka tervezte, hogy néhány hétre vagy hónapra, 13 százaléka pedig azt, hogy pár évre külföldre menne dolgozni, 7 százalékuk pedig kivándorolna - derül ki a TÁRKI kutatásából.

Tavaly az elvándorlás növekedett 2010-hez képest. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy 2011 májusában nyílt meg a német és az osztrák munkaerőpiac. Az országot elhagyó magyar állampolgárok száma a hivatalos magyarországi statisztika szerint ugyan mindössze évi néhány száz fő, ez azonban a regisztrációs rendszer hiányosságai miatt nem tükrözi pontosan a kivándorlás nagyságrendjét. Miután a rendszerváltás óta már nincs kényszer az országból való távozás bejelentésére, és a kilépőknek sem fűződik érdekük hozzá, a kivándorlási statisztika meglehetősen bizonytalan - a távozók számát feltehetően jóval alulbecsülő - adatokat közöl. (A versenyképes munkaerő képzésének kiemelten fontos a szerepe a fejlődésben, a kiváló humánerőforrás pedig a befektetők számára is vonzó tényező. Magyarországon sem a magas adószint elrettentő a befektetők számára, hanem a humánerőforrás romló állapota, amit csak fokoz majd, hogy csökken a fejlesztésére fordított összeg. )

A nyilvántartás hiányosságait jól tükrözi, ha összevetjük a benne szereplő kivándorló magyar állampolgárok éves számát a különböző európai országokban azonos években bevándorlóként megjelenő magyar állampolgárok összesített számával. 1994 és 2006 között évente 20-28 ezer, 2007-ben pedig már több mint 34 ezer magyar állampolgárt regisztráltak bevándorlóként az európai országokban. Nyilván még ez sem mutatja pontosan a Magyarországról kivándorlók teljes létszámát, hiszen némely európai ország esetében egyes évekre adathiány van, és más földrészekre is


Motivációk

  • Bár a migráció indokai között a pénz mellett jellemzően megjelenik a szakmai fejlődés és a karrier lehetősége is, a Randstad Workmonitor felmérés szerint a több fizetésért költözőknél (57 százalék) jelentősen kevesebben (27 százalék) távoznának külföldre csupán a kielégítőbb munka kedvéért. Ha a bérek között nem lenne különbség, a magyarok közül viszonylag kevesen hagynák el szülőföldjüket. A most külföldre költözők esetében az úgynevezett "transznacionális migráció" a jellemző forma: többségüknek megmarad a kötődése Magyarországhoz, fenntartja itteni kapcsolatait, és általában rendszeresen látogat haza.
  • A szakemberek "menekülése" káros szociálpszichológiai folyamatokat generál a társadalomban: a maradókban erősíti a kilátástalanság, a süllyedő hajó érzését, aktivitásukra, vállalkozói hajlandóságukra is hatással lehet az "itt úgysem lehet csinálni semmit" gondolkodásmód. A motivációhiány, a sikertelenség, a kilátástalanság folyamatos stresszhelyzetet eredményez, ami hosszú távon kiégéshez vezet. A kiégésszindróma a tartós érzelmi megterhelés (stressz) nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok elvesztésével jár, s amelyet a saját személlyel, munkával, valamint a másokkal szembeni negatív beállítódás jellemez.
  • A karrierváltás ma már akár a világ másik végén is megtörténhet. Mivel sokan szívesen próbálkoznak egészen más területen, mint ahol korábban dolgoztak, az sem feltétlenül probléma, ha valaki a saját szakterületén nem talál külföldi állást. Emiatt -– és azért is, mert a váltást elsősorban anyagi megfontolások vezérlik -– számos szakember akár alacsonyabb státusú munkával is megelégszik az ország elhagyása érdekében.
távozhattak magyar állampolgárok. A befogadó országok statisztikái alapján összesítve a Magyarországról évente kivándorlók számát megállapítható, hogy 1994 és 2007 között legalább 337 ezer magyar állampolgár távozott különböző európai országokba, ebből 187 ezer 2001 óta.

Bár hullámhegy korábban is volt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet adatainak alapján látható, hogy Magyarország uniós csatlakozása valamelyest felerősítette a kivándorlást, de nem következett be igazán átütő változás. A "mentális térkép" módosult, és a migráció iránya ma is ezt tükrözi: a legkedveltebb célok között maradt a hagyományos német és osztrák dominancia, de a csatlakozáskori szabályozás - az egyesült királyságbeli szabadabb munkavállalási lehetőség - hatása is megmaradt, sőt felerősödött. Az adatok bizonytalansága miatt fontos információkat adnak majd a 2011. évi népszámlálás egyelőre még nem feldolgozott válaszai, annál is inkább, mert ezúttal a kérdezés idején külföldi lakcímmel is rendelkező, továbbá az egy évnél régebben külföldön tartózkodó, valamint a valamikor élete folyamán legalább egy évig külföldön élő - tehát korábbi migrációs tapasztalattal rendelkező - népességről is lesz számadat.

Ahogy nő az iskolai végzettség szintje, úgy emelkedik a kivándorlási hajlandóság is. Éppen ezért fennáll az agyelszívás kockázata is a GfK Nemzetközi Elkötelezettség 2011 kutatásának szakértői szerint, ami főként a recesszióból éppen kilábalni igyekvő országokat érintené a legsúlyosabban. Például a fellendülés egyik motorjaként kezelt K+F-szektorban dolgozók harmada menne külföldre. A kivándorlás csökkenti a munkaerő-kínálatot az anyaországban, ami - minden egyéb tényező figyelmen kívül hagyásával - a bérek növekedésével kellene járjon. Jó példa erre az orvosok esete: az irántuk fennálló kereslet állandó, így a maradók elvileg magasabb bérigénnyel léphetnek fel. Ez akár pozitív hatású is lehetne, de a szakmák nagyobb része esetében nem ez a helyzet: hosszabb távon inkább a munkaerő iránti kereslet csökkenéséhez vezet, mert például az itt gyártató multik az emelkedő bérszínvonal hatására máshová telepítenék a kapacitásaikat.

A kivándorlók számának folyamatos növekedésében fontos szerepe van a migráció megtanulásának is. Az alapvetően immobilnak számító magyar társadalom egyre inkább hozzászokik a külföldi élet gondolatához az eltelt időnek és az egyre több, külföldről érkező sikertörténetnek köszönhetően. Ugyanakkor elemzők véleménye szerint a magyar munkavállalók migrációs hajlandóságában az életkor és a végzettség mellett olyan egyéni tényezőknek is fontos szerepe van, mint a munkahelyhez fűződő viszony.

Veszélyeztetett ágazatok?


Jelentősen felgyorsult az elvándorlás az egészségügyi dolgozók körében, de tömegével érinti a probléma a vendéglátóipart is. Tavaly 1200 orvos kérelmezte az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól a külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat. A kérelmezők nagy többsége frissen végzett, harmincévesnél fiatalabb, de az ötven év felettiek közül is több mint százan adtak be kérelmet az MTI értesülése szerint. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a kisebb létszámmal megjelenő, ám itthon is hiányszakmának számító aneszteziológus és intenzív terápiás, valamint a neurológus szakemberek távozását tartja drámainak, különösen, hogy ezekre a szakmákra amúgy is nagyon kevés fiatal specializálódik. A távozások mögött a rossz munkakörülmények mellett egyértelműen az anyagiak jelentik a döntő szempontot. Nyugat-Európában a többéves tapasztalattal rendelkező szakorvosok havi 14 ezer, az egészségügyi asszisztensek pedig 2300 eurót is kereshetnek. A vendéglátósok körében a luxushajók kínálnak tömegek számára biztos munkát, amit sok magyar is vállal.
HR Potál

Multinacionális álláshirdetés

 
A xxxxx Nagy-Britannia vezető élelmiszer kiskereskedelmi hálózata. Magyarországon több mint 22 000 munkatársat foglalkoztat, és évente mintegy 1500 új munkahelyet teremt. Az ország egyik legnagyobb munkaadójaként tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk dolgozóinkért. Mindent megteszünk azért, hogy a legkülönbözőbb végzettséggel és háttérrel rendelkező kollégáinknak stabil munkahelyet és egyedülálló karrierlehetőséget biztosítsunk.

További növekedésünkhöz munkatársakat keresünk az alábbi munkakörbe:
Munkakör megnevezése:

- Pék kemencés

Szakterület megnevezése:
- Kiskereskedelem (áruházi területek)

Munkavégzés helye:

- 35xx Miskolc, Akármilyen u.

Főbb feladatok:
- Biztosítja, hogy az osztályon mindig megfelelő minőségű és mennyiségű pékáru legyen elérhető.
- Elvégzi a kemencés feladatokat.
- Részt vesz a munkafolyamatokban a gyártástól kezdve az értékesítésig, beleértve az árufeltöltést és az anyagmozgatást.
- Rendezett és tiszta munkakörnyezetet tart fenn.
- Betartja a vonatkozó törvényi előírásokat és az üzemi belső szabályokat.

Munkakör betöltésének feltételei:
- általános iskolai végzettség,
- erkölcsi bizonyítvány,
- egészségügyi alkalmasság,
- a 3 műszakos munkarend vállalása,
- vevőközpontú szemlélet,
- lelkes és elkötelezett hozzáállás,
- készség a csapatmunkára és az önfejlesztésre.

Szükséges végzettség:
- általános iskola

Szerződés típusa:
- Határozatlan

Napi munkaidő:
- Teljes munkaidőben

Munkavégzés kezdete:
- 2012.04.18.

Előnyt jelent:
- pék végzettség,
- pékáru-termelésben szerzett legalább 6 hónapos tapasztalat,
- termék- és alapanyag-ismeret,
- a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer alapjainak ismerete.

Jelentkezés határideje: 2012.04.01.


Azért nem semmi, egy pék kemencésnek ne legyen szakmai végzettsége. Nálunk ezt is lehet??!!!!